Igazi csapatmunkával szakítottuk meg a Ferencváros nagy sorozatát

Szerzo:
Feltoltve: 2015.november 19

Szerdán amilyen nagy, legalább olyan kellemes meglepetést okozott csapatunk azzal, hogy 4-3-ra legyőzte a Ferencváros együttesét. A találkozó lefújása után érthetően nagy volt az öröm az öltözőnkben és a nézőtéren egyaránt. Egyet aludva a történtekre arra voltunk kíváncsiak, miként tud feldolgozni egy ekkora sikert egy olyan kis csapat, mint a miénk.

– Az első szó egyértelműen a gratuláció, mely jár a fiúknak, ami eszembe jut a tegnapi győzelemről – felelte érdeklődésünkre vezetőedzőnk, Toldi Gábor. – Igazi nagybetűs CSAPAT-ot alkottak játékosaink, s óriási munkát végezve arattak sporttörténelmi sikert. Ha az elmúlt hetekben valaki azt mondja, hogy a veretlenségét hazai tétmeccsen egy éve őrző legjobb magyar gárda, a Ferencváros nagy sorozata éppen az ötezres kisváros, Csákvár csapata, az Aqvital FC ellen szakad meg, szerintem mindenki gyengeelméjünek tartotta volna. Ehhez képest nem csak, hogy nyertünk 4-3-ra, de ziccer sorát hibáztuk el.

Mi az, amiben felül múltuk a Fradit?

– Elsősorban a gólok számában, de félre téve a viccet, agresszívitásban, akarásban, lelkesedésben mindenképpen, s ezt hasonlóképpen látta Thomas Doll is. A meccs előtt is tudtunk, esélytelenek vagyunk a továbbjutásra, így csak abban reménykedhettünk, hogy sikerül bevennünk a zöld-fehérek kapuját. Hát sikerült. Négyszer is.

Szurkolóink már kezdik megszokni, hogy kiszámíthatatlanul keveri a szakmai stáb a lapokat, soha nem lehet tudni, milyen összeállításban lép pályára csapatunk …

– Igyekszünk a keret valamennyi játékosának megadni a bizonyítás lehetőségét. Most is ez történt, s jó érzéssel tölt el, hogy a játékosok általában élnek is vele. Most például a nyári alapozást sérülés miatt szinte végig kihagyó, lemaradását mára ledolgozó Nyilasi Bálint vagy éppen a bajnokságban kevés lehetőséget kapó Szekér Dávid tudta hozzá tenni azt a pluszt, ami elengedhetetlen volt a bravúrhoz.

A hét végén ismét bajnoki találkozó vár a gárdára, méghozzá az idény legnehezebb összecsapása.

– A listavezető, a bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó ellen, idegenben játszani mindig embert próbáló feladat. Gyirmóton sem mi leszünk az esélyesek, de nagyon remélem, hogy a Fradi elleni siker olyan pluszt ad, mely pont, pontok szerzéséhez vezet.

Csapatunk a másodosztályú bajnokság tizennegyedik fordulójában, szombaton 16 órakor lép pályára Gyirmóton.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020