Kapus helyett csatárt küldtünk pályára: Kovács Attila fejét nyolc öltéssel varrták össze

Szerzo:
Feltoltve: 2015.október 29

Még poénnak sem rossz, amit csapatunk vezetőedzője, Toldi Gábor nyilatkozott a szerda Magyar Kupa-mérkőzést követően a Fradi-pályán.

– Mi vagyunk az egyetlen csapat Magyarországon, amely az ország legjobb együttese, a Ferencváros ellen, idegenben, a Groupama Arénában kapus helyett csatárt cserélt be – mosolygott a 4-1-es vereség ellenére is Toldi Gábor. – A mérkőzést nehéz higgadtan értékelni. Kapusunkat, Gróf Dávidot alig tíz perc után, asszisztensi beintésre kiállította a játékvezető. A kispadról, de még a tévé-felvételen sem látszik, hogy a vonalon, vagy a vonaltól néhány centire vette-e fel a labdát Varga Roland elől. Aztán Kovács Attilát (már 4-0-nál) azért kellett lecserélni, mert az ötösnél úgy csúszott rá Busai Attila, hogy a mentőknek fejsérülés miatt kórházba kellett szállítani, ahol nyolc öltéssel varrták össze ejbőrét. A Fradi játékosa még lapot sem kapott, nemhogy kiállították volna kapusnak okozott súlyos sérülés miatt. Mindegy nem is ez a lényeg, a Fradi sokkal jobb csapat nálunk, játékosaim mindent megtettek a tisztes eredmény elérése érdekében. Óriási mezőnymunkát végeztek, s végül még széoítenünk is sikerült. Úgy érzem, megérdemeltük azt a gólt.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020