Túl az őszi idény felén …

Szerzo:
Feltoltve: 2015.október 11

Már csak hat forduló van hátra a másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényéből, s kihasználva a hét végi szünnapot, lehetőség nyílik egy kis visszatekintésre. Mára többé, kevésbé tisztázódtak az erőviszonyok, látszik, ki, mire számíthat a folytatásban.

Azt már a szezon előtt tudni lehetett, a Gyirmót és a Mezőkövesd ott lesz a feljutásért zajló versenyfutásban. A két együttesnek ugyan akadtak kisebb megingásaik – a listavezető az SZTK és a Budaörs ellen, míg a borsodiak a Kisvárda és a Sopron ellen értek el nem várt eredményt -, de végül is igazolták a papírformát. Zalaegerszegen ugyan nem mondták ki nyíltan, hogy irány az NB I, de Csank János nagyon gyorsan összerakta az elmúlt években szétzilálódott kék-fehér legénységet és ma már egyértelműnek tűnik, számolni kell velük az osztályváltásra készülők között.

Az újonc Budaörs a szezon kellemes meglepetését okozva, erőn felül teljesítve ott topog a közvetlen élmezőny mögött. A Balmazújváros a márciusi edzőváltás óta rendkívül szervezetté, stabillá vált. Feczkó Tamás csapata ugyan feljutási reményeket nem szövöget, de a legjobbak dolgát is megnehezítve jogosan pályázik a mezőny első felébe. A Kisvárda a nyáron nagy bevásárlást tartott, a mezőny egyik legtehetősebb klubjaként egyértelműen a középmezőnyben a helye. Egyelőre viszont rendkívül hullámzó a teljesítménye – nyert Mezőkövesden, de pontokat vesztett otthon az Ajka ellen -, így kiszámíthatatlan, mikor, milyen eredményt ér el. A Szigetszentmiklós nehéz sorsolása ellenére jól kapta el a rajtot, s ez a lendület egyelőre kitart. Tulajdonképpen egyetlen olyan meccse volt az SZTK-nak, mellyel játékosai nem tudnak elszámolni, ez pedig a soroksári méretes “zakó” volt. A nagy kérdés, sikerül-e a Videotonhoz távozó Horváth Ferenc vezetőedzőhöz hasonló karizmatikus szakvezetőt találniuk a tulajdonosoknak … Az őszi idény eddigi legnagyobb csalódását a Szolnoki MÁV okozta, mely nyíltan az NB I-be jutást tűzte zászlajára. Ehhez képest az eddig lejátszott kilenc meccsen négyszer is vereséget szenvedett. Az biztos, játékosállománya alapján jogosak a Tisza-parti szurkolók élvonalbeli álmai. Lemaradása az élen állók mögött nem óriási, ám ahhoz, hogy ledolgozza hátrányát, sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesz szüksége. A Dunaújváros katasztrófális rajt után egyre inkább magára talál, stabil középcsapattá vált. A Szeged hazai pályán bárkit megverhet, ellenben idegenben már messze nem olyan félelmetes, mindez a középmezőnyhöz elegendő.

… és ezzel el is érkeztünk a kiesőjelöltek népes táborához. Jelenlegi 11. helyezésünkkel mi vezetjük a veszélyeztetettek listáját. Remek rajt után látványos megtorpanás következett, majd legutóbb két papírforma eredménnyel zártuk a fordulókat. Az a négy győzelem, öt vereség sorozatból egyértelműen látszik, mi sehol, senki ellen nem játszunk bunkerfocit, mindenhol győzelmi szándékkal lépünk pályára. Hogy ez végül mennyire lesz kifizetődő, majd elválik, de tény, a szurkolók szimpátiáját mindenhol kivívtuk magunknak. Tavaly ilyenkor 9 pontunk volt, és vért izzadtunk a bent maradásért. Most hárommal több van, azaz remélhetően könnyebb lesz a folytatás. Ősszel még három nagyon nehéz hazai meccs vár ránk (ZTE, Szolnok, Szeged), s az idegenbeliek (Sopron, Siófok, Gyirmót) sem tűnnek sokkal könnyebbnek.

Az Ajka és a Siófok lehet a nagy vetélytársunk a kiesés elleni küzdelemben. Egyik klub játékosállománya sem tűnik erősebbnek a mienknél, így döntőek lehetnek az egymás elleni eredmények. Ajkán nyerni tudtunk, hátha sikerül ugyanez november 7-én, a Balaton-parti városban is.

Jelenleg a Sopron, a Soroksár és a Vác tanyázik kieső helyen. A hűség városának csapata alaposan átalakult a nyári “földindulás” után, ám Supka Attila szisztematikus munkával egyre jobban összerakja fiatal gárdáját. Ha fejlődése nem törik meg, a piros-fehérek kivívhatják a bent maradást. A Soroksárnak játékosállománya alapján az első tízben lenne a helye, de az őszi idény eddig eltelt időszakában mindezt nem bizonyította, a gárda “színtelen, szagtalan” focit produkált. Mindez Albert Flórián vezetőedző állásába is került. Utódja az a Lucsánszky Tamás lett, aki tavaly nyáron az NB I-be vezette a Nyíregyházát. Ha a játékosok partnerek lesznek az új szakvezető munkájában, megmenekülhet a fővárosi gárda és felzárkózhat a középmezőnybe. Ha nem …

Az újonc Vác van egyértelműen a legnehezebb helyzetben. A megszerezhető 27 pontból csupán hármat gyűjtött be, lemaradása már most nyolc pont a legjobb bent maradó helytől. Gyökeres formajavulásra lenne szükség a piros-kékeknek, ha nem akarnak idő előtt kiszállni a “táncból”.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020