Mindenki átérezte a helyzetünket

Szerzo:
Feltoltve: 2015.szeptember 30

Ha kifelé nem is látszott, azért egyértelműen sokkal nagyobb izgalommal készülődtek játékosaink a vasárnapi, Vác elleni bajnoki találkozóra.

– Már hét közben látni lehetett, mindenki átérezte helyzetünket, s az akarásra biztos nem lesz panasz a sereghajtó elleni összecsapáson – elevenítette fel a meccs előtti pillanatokat vezetőedzőnk, Toldi Gábor. – Három győzelem után is tudtuk, nem fogunk minden találkozót mgnyerni, de arra sem számítottunk, hogy zsinórban négyszer is vereséget szenvedünk. Márpedig ez történt, s ez megfogta a srácokat. Tudtuk, ha törik, ha szakad, a Vác ellen nyernünk kell, különben nagy bajba kerülhetünk.

Bár az eredmény szoros találkozó sejtett, de tulajdonképpen biztosan tartottuk itthon a három pontot …

– Elsődleges célunkat, a győzelmet elértük, s ez jó. Ráadásul egy olyan ellenféllel szemben nyertünk, mely a kiesés elleni harcban riválisunknak számít, így ezek a pontok majdhogynem duplán számítanak. Sőt, mindezt úgy értük el, hogy csapatunk két legrutinosabb tagjára, Domján Attilára és Szalai Tamásra nem számíthattunk. A fiatalok azonban remek helyettesnek bizonyultak. A siker remélhetően újabb lökést ad a folytatásra, s kevésbé lesz hullámzó a teljesítményünk a jövőben.

Egy hete még a kieső zónában tanyáztunk, most pedig a hatodik helyen várjuk a folytatást.

– Megmondom őszintén, bár jó ránézni, egyelőre nem nézzük a tabellát, mert roppant csalóka. A harmadik Zalaegerszeg és a tizenharmadik Dunaújváros között mindössze hat pont a különbség, azaz egy, egy győzelemmel vagy vereséggel óriásit lehet emelkedni vagy zuhanni. A lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk, minél jobban eltávolodjunk a kieső helyektől. Nem lenne jó átélni ismét azokat az izgalmakat, melyekből kijutott idén májusban.

Csapatunkra a hét végén kutya kemény kilencven perc vár: ahhoz a Balmazújvároshoz látogat, mely az egész mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb együttesének számít. Még akkor is, ha legutóbb vereséget szenvedett Szolnokon …

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020