Bemutatjuk ellenfelünket: Budaörs SC

Szerzo:
Feltoltve: 2015.augusztus 29

A labdarúgó NB II. mai, ötödik fordulójában idegenben lép pályára csapatunk. Vendéglátónk az újonc Budaörs SC együttese lesz.

Ne tévesszen meg senkit sem, hogy a “szomszédos” Budaörs újonc a másodosztály mezőnyében. Több rutinos, magasabb osztályt is megjárt futballista erősíti keretét, ráadásul Miskei Attila személyében egy szép reményű szakvezető dirigálja a gárdát. Az edző többek között bajnoki címig, s az azzal járó osztályozóig vezette néhány éve a Dorog legénységét, majd új alapokra helyezve a tatabányai klub működését, életben tartotta a nagy múltú Bányászt.

Az NB III. Nyugati csoportját nyáron torony magasan megnyerő Budaörstől júniusban távozott a vezetőedző, Albert Flórián, s a helyére érkezve Miskei Attila alakította már ki az új keretet. Így került a klubhoz Csillag Dárius (KTE), Lajer Gábor (Tatabánya), Marques-Airosa Patrik (Újpest), Menyhárt Attila (Vasas), Miskei Milán (Honvéd II), Nagy Tamás (Siófok), Papp Máté (Siófok), Sárossy Dániel (Balatonfüred), Szabó Viktor (Monor), Tulipán Ákos (Ajka), Varga Bence (BKV Előre), valamint kölcsönbe Gál Szabolcs (FTC) és Hegedűs János (Haladás). Ugyanakkor a gárdát erősíti a komoly idegenlégiós múlttal rendelkező kapus, Szentpéteri Viktor vagy éppen az éveket az MTK és Vasasban töltő Horváth Levente is. Sőt a budaörsieket erősíti egykori játékosunk, a jelenleg műtét után lábadozó Imrik László, valamint a szélsőhátvéd Ódé Norbert is.

Nem véletlen, hogy kimondottan jól kezdte a szezont az újonc. Bár a nyitányon – éppen csákvári albérletben – “csak” döntetlent játszott a Balmazújváros ellen, majd 2-0-ra kikapott a bajnokesélyes Zalaegerszeg otthonában, ám azt követően előbb legyőzte a Sopront, egy hete pedig Szolnokról(!) is hazavitte a három pontot.

Ha pontot, pontokat akarunk szerezni ma délután Budaörsön, kilencven percen keresztüli, maximális koncentrációra lesz szükségünk. A 17.30-kor kezdődő összecsapást Radványi Ádám vezeti, segítői Kormányos II. Gábor és Máyer Gábor lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020