Eredménymustra: három csapat még mindig nyeretlen

Szerzo:
Feltoltve: 2015.augusztus 24

A labdarúgó NB II. negyedik fodulójában több váratlan eredmény is született. Nem csak a mi nagy menetelésünk ért véget a hét végén, de a másik pontveszteség nélküli csapat, a Szolnoki MÁV FC is hazai pályán szenvedett vereséget. Legyőzője, az újonc Budaörs sikerével a hetedik helyre lépett előre a tánlázaton. A Balmazújváros szép csendben gyűjtögeti a pontokat. Bár a Vác elleni eredmény azt sejteti, Feczkó Tamás csapata megkínlódott a sikerért, a lényeg, hogy az újvárosiak – beleszámítva a tavaszi szezont is – immár 15 bajnoki óta veretlenek. A bajnokesélyes Gyirmót Ajkán folytatta diadalmenetét, s akárcsak egy hete, ezúttal is három góllal nyert. Az eddig pont nélküli Sopron meglepetésre gól nélküli döntetlenre végzett a feljutásra pályázó Mezőkövesd ellen, míg a Zalaegerszeg valósággal kiütötte a Dunaújvárost. A Kisvárda szép lassan elkapta a fonalat, most a Siófokot küldte haza pont nélkül.

Óriási felhőszakadás zúdult Gyulára a hét égén, s mivel mindezt komoly villámlás, mennydörgés kísérte, a játékvezető a 27. percben, 1-0-ás állásnél lefújta a Szeged-Soroksár összecsapást. A találkozó új időpontjáról az MLSZ versenybizottsága dönt.

Eredmények: Balmazújváros-Vác 1-0, Sopron-Mezőkövesd 0-0, Ajka-Gyirmót 0-3, Szolnoki MÁV-Budaörs 2-3, Zalaegerszeg-Dunaújváros 4-0, Kisvárda-Siófok 2-0, Szeged-Soroksár félbeszakadt.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020