Eredménymustra: hárman nyeretlenek, öten veretlenek

Szerzo:
Feltoltve: 2015.augusztus 17

A harmadik forduló mérkőzéseire került sor a hét végén a másodosztályú labdarúgó bajnokságban.  Mint köztudott, csapatunk óriási bravúrt végre hajtva, idei második idegenbeli találkozóját is megnyerte, s továbbra is az első helyen áll a táblázaton.

Három csapat igencsak beragadt a bajnoki rajton: az újonc Vác, a nyáron komoly anyagi gondokkal küszködő Sopron, valamint a sérülésektől tizedelt Soroksár eddig mindhárom összecsapását elvesztette. Öt együttes viszont 270 perc játék után is veretlennek mondhatja magát, s közülük kettő, mi illetve a Szolnoki MÁV FC még nem vesztett pontot.

Az újonc Budaörs és Kisvárda megszerezte első győzelmét az NB II-ben a hét végén. A Szolnok negyedóra alatt háromgólos előnyre tett szert Szigetszentmiklóson – egykori játékosunk, Gajdos Zsolt ismét duplázott -, mégis izgulnia kellett a végén. A Gyirmót kihasználta a soroksáriak nehéz helyzetét és magabiztosan diadalmaskodott. A forduló rangadóján a Mezőkövesd otthon tartotta a három pontot a Zalaegerszeg ellen. Továbbra sem megy a tavasszal még élvonalban szerepelt Dunaújvárosnak, szombaton Balmazújvárosban szenvedett vereséget. A Siófok alig két héttel a bajnoki rajt előtt állt össze, ám mindez nem látszik teljesítményén, rutinos játékosainak köszönhetően már  második győzelmüket aratták..

Eredmények: Budaörs-Sopron 3-2, Kisvárda-Szeged 4-0, Szigetszentmiklós-Szolnoki MÁV 2-3, Soroksár-Gyirmót 0-3, Mezőkövesd-Zalaegerszeg 2-0, Balmazújváros-Dunaújváros 3-1,  Siófok-Vác 2-0.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020