Szalai Tamás: ezt várom a fordulótól

Szerzo:
Feltoltve: 2015.augusztus 14

Ezentúl minden hét végén górcső alá vesszük a labdarúgó NB II soros fordulóját. Minden alkalommal csapatunk egy, egy játékosát kérjük meg, hogy tippeljen a mérkőzésekre és indokolja is meg röviden, miért azt az eredményt várja. Elsőként Szalai Tamás vállalkozott a tippelésre.

Szigetszentmiklós-Szolnoki MÁV FC x

A szigetszentmiklósi műfű, melyhez most ráadásul 40 fokos hőség is párosul, valamennyi vendégcsapatnak feladja a leckét. Ugyan Gajdos Zsolt góljainak köszönhetően a Tisza-partiak elkapták a rajtot, de úgy gondolom, a tudáskülönbség kevésbé dominál majd, s döntetlen eredmény születik.

Balmazújváros-Dunaújváros x

Két olyan csapat találkozik, mely jelentős átalakuláson ment át a nyáron. Egyik sem állt még össze teljesen, így a vendégek akár jók is lehetnek az egy pontra.

Buadörs-Sopron 2

Az újonc ellen annak ellenére is esélyesebbnek érzem a soproni gárdát, hogy komoly gondok voltak náluk a nyáron. A szerdai Magyar Kupa-meccsen már meggyőző teljesítményt nyújtott a Supka-csapat Tatabányán, s szombaton megkezdheti a pontok gyűjtését a bajnokságban.

Kisvárda-Szeged 1

A hazaiak megszerzik első győzelmüket a másodosztályban. Meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtanak, a múlt héten a gyirmótiak is már csak az utolsó pillanatban nyertek ellenük.

Mezőkövesd-Zalaegerszeg 1

A forduló rangadóján hazai sikert várok. Még úgy is, hogy ismerve Csank Jánost, szervezett gárdát rakott össze Zalában. Ha a kövesdiek komolyan gondolják a feljutás kiharcolását, otthon mindenkit két vállra kell fektetniük.

Siófok-Vác 1

Nálam tuti egyes! Felejtsük el a Balaton-partiak siránkozását, tele vannak rutinos, egykori élvonalbeli labdarúgókkal, s ez az újonc ellen három pontot érhet.

Soroksár-Gyirmót 2

A vendégek toronymagas esélyesei a bajnokságnak, tele jó futballistával, nálam ők a hét végi meccs favoritjai. A Soroksár szemmel láthatóan nem állt még össze, nagyon hiányoznak sérüléssel bajlódó játékosai.

Ajka-Aqvital FC Csákvár 2

Azt hiszem még élénken él mindkét csapat játékosaiban a május végi 4-3-as győzelmünk. Jól kaptuk el a bajnoki rajtot, nyugodt a légkör az öltözőben, így bizakodva készülünk a szombat esti meccsre. Jó lenne folytatni győzelmi sorozatunkat, de megmondom őszintén, ha “csak” egy ponttal jövőnk haza, akkor sem leszek kétségbe esve.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020