Ilyen bemutatkozásról álmodik egy csatár

Szerzo:
Feltoltve: 2015.július 8

Csapatunk ma este lejátszotta első nyári felkészülési összecsapását. Az NB III-as szomszéd, Tatabánya vendégei voltunk, s a 90 perc során a sérült Nyilasi Bálint kivételével valamennyi játékosnak bizonyítási lehetőséget adtak szakvezetőink.

Tatabánya-Aqvital FC Csákvár 2-5 (0-5)

Tatabánya, 100 néző

Csákvár (I. félidő): Gróf – Hajdú S., Dulló, Racskó, Szekér – Bakos, Kocsis G., Molnár Cs. – Molnár T. Erős D., Mihály.

II. félidő: Kovács A. – Wild, Sötét, Szalai, Baranyai – Fényes, Domján, Köntös – Zimmerman, Oldal, Glatz.

Gólszerzőink: Erős D. 4, Mihály

– Bár esett az eső, a vihar elkerülte a tatabányai pályát, így minden további nélkül le tudtuk játszani a tervezett edzőmeccset – felelte honlapunk érdeklődésére vezetőedzőnk, Toldi Gábor. – Minden csatár ilyen bemutatkozásról álmodik, mint amilyet ma Erős Dávid produkált. Hétfő óta készül velünk, s egy fáélidő alatt mesternégyest ért el.

A 23 éves Erős Dávid a Videotonban nevelkedett, megfordult a Fradi és az Újpest utánpótlás csapataiban is. A legutóbbi idényt az osztrák alacsonyabb osztályban töltötte.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020