Nyilasi Bálint a jövő héten kapcsolódhat be a felkészülésbe

Szerzo:
Feltoltve: 2015.július 7

Kedden délelőtt egyetlen játékos hiányzott csapatunk csákvári foglalkozásáról. Pontosabban ő sem hiányzott, csupán az oldalvonalon kívülről figyelhette, amint a társak alaposan megizzadnak a gyorsaságfejlesztésre kihegyezett tréningen.

– Két hete, hogy túl vagyok a bokaműtéten, jelenleg mindennap gyógytornára járok, s óvatosan próbálgatom a lábam, hogy mit bír – felelte honalpunk érdeklődésére Nyilasi Bálint. – Még a Soroksár elleni fővárosi meccsen sérültem meg, akkor azt hittem, egy részleges bokaszalag-szakadással megúsztam. Bár a kihagyás után a hajrában is ott voltam a pályán, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Folyamatosan szúrt, fájt, bedagadt. Végül a szezon után tüzetesebb orvosi vizsgálat megállapította, hogy levált egy csontszilánk a bokacsontról, s ez okozza az állandó gyulladást, fájdalmat. Sajnos “telt ház” volt a kórházakban, így csak két hete tudtak megszabadítani az Uzsokiban a levált csontdarabtól. Napról napra jobb a bokám, így bízom benne, ahogy azt előre elterveztük, a jövő héten bekapcsolódhatok a felkészülésbe.

Csapatunk ma délután Lovasberényben tréningezik, majd holnap késő délután, Tatabányán lejátssza első nyári felkészülési mérkőzését.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020