Csákvári Hertha

Szerzo:
Feltoltve: 2015.május 11

A kívülálló, semleges szurkolók szempontjából az év meccsét játszottuk pénteken este a Gyirmót ellen. A klub iránt elkötelezett szimpatizánsaink szerint az év legfájóbb vereségét szenvedtük el. A gyirmóti drukkerek viszont az év győzelmének titulálják csapatuk heroikus küzdelemben kicsikart 4-3-as sikerét.

Mindhárom megállapítás igaz, ám ez cseppet sem enyhíti a vereség okozta fájdalmunkat. Játékosaink szívüket, lelküket kitették a pályán a feljutásra jó eséllyel pályázó, második helyen tanyázó győri gárda ellen. A fordulatos, végletekig izgalmas meccsen kétszer is sikerült ledolgozni hátrányunkat, sőt, egyszer még vezettünk is! Mindennél többet mond, hogy a forduló előtt a Gyirmót büszkélkedhetett az NB II-es bajnokság legmasszívabb védelmével, hogy átlagban majd 100 percenként kapott gólt. Ehhez képest a mi kiesés elől menekülő kiscsapatunk bő harminc perc alatt háromszor is mattolta hátsó alakzatát. Játékosaink egyetlen pillanatra sem adták fel a küzdelmet, minvégig győzelemre hajtottak. Még akkor is, amikor már a hosszabbítás negyedik percében jártunk, s 3-3-at mutatott az eredményjelző tábla. Nem a már zsebünkben érzett egy pontra vigyáztunk, hanem menni akartunk előre a másik kettőért. 10 másodperccel a vége előtt egy sem lett belőle …

Sokan vigasztalnak azzal minket, így ki lehet kapni egy bajnokesélyestől. Erre nem tudunk mást válaszolni, minthogy: nem, nem és nem! Mi bent akarunk maradni az NB II-ben, s ehhez pontra, pontokra van szükségünk. És teljesen mindegy, hogy ki ellen, hol lépünk pályára …

Csapatunk sorsa – engedtessék meg az elfogultság – kísértetiesen hasonlít a német Bundesliga egyik ikonja, a Hertha BSC tavaszi történetéhez. Dárdai Pál csapata a gyenge ősz után a bajnokság második felére feltámadt poraiból. Játékosai kúsznak, másznak a sikerért és két héttel ezelőttig úgy tűnt, simán bentmarad az első osztályban. Aztán jött két vereség és továbbra is borotvaélen táncolva várhata hajrát …

Az Aqvital FC Csákvár gyenge ősz után a bajnokság második felére feltámadt poraiból. Játékosai kúsznak, másznak a sikerért és két héttel ezelőttig úgy tűnt, simán bentmaradt a másodosztályban. Aztán jött két vereség és továbbra is borotvaélen táncolva várhata hajrát …

Mi mást is kívánhatnánk a “Csákvári Herthának”, minthogy mindkét gárda érje el célját és harcolja ki a bentmaradást!

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020