Legyen fociünnep a ma esti Fradi-meccs!

Szerzo:
Feltoltve: 2015.március 31
ftc

Mint köztudott, ma este két visszavágó mérkőzésre kerül sor a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Csapatunk 18 órai kezdettel a Ferencvárost fogadja. Az esélyekről felesleges is beszélni, hiszen egyrészt a zöld-fehérek 5-0-ra nyerték az odavágót, másrészt a két klub múltja, jelene, játékoskeretének ereje sem említhető egy napon. Éppen ezért póbáljuk meg fociünnepként értékelni a ma esti találkozót. Csapatunk számára már az is óriási eredmény, hogy Csákvárra tudta “hozni” az ország legnépszerűbb, legjobb együttesét, a Ferencvárost.

Sőt, klubunk jövőjét figyelembe véve a hét végi bajnoki összecsapás elsőbbséget kell, hogy élvezzen: a Cegléd ellen pontot, pontokat kell szereznünk pénteken, míg a Fradi ellen más reményünk nem lehet, mint hogy “állva halunk meg”. Éppen ezért ma várhatóan elsősorban azok a játékosok kapnak bizalmat szakvezetőinktől, akik az elmúlt hetekben kevesebb időt töltöttek a pályán. A találkozó tökéletes lehetőség arra, hogy a hosszabb sérülésből felépült játékosaink tétmeccsen mérjék le, mennyit sikerült pótolniuk lemaradásukból.

A Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágót Oláh Gábor vezeti, segítői Horváth Zoltán és Takács Gábor lesznek.

A mai MK-program – 18 óra: Aqvital FC Csákvár-Ferencváros, Szolnoki MÁV FC-Kisvárda.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>