Már pénteken buszra szállunk

Szerzo:
Feltoltve: 2015.március 18

A másodosztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában ismét hosszú kirándulás vár csapatunkra, lévén a Szeged 2011-Grosics Akadémia gárdája ellen lép pályára csapatunk idegenben. Mivel a csongrádi alakulat Gyulán rendezi hazai mérkőzéseit, így a román határ felé vesszük az irányt.

– Akárcsak a 17. fordulóban, mikor a Békéscsaba ellen a gyulai akadémián játszottunk, most is már egy nappal korábban útnak indulunk, hiszen keresztül kell buszoznunk az egész országot – tájékoztatta honlapunkat csapatunk technikai vezetője, Hegedűs Ferenc. – A pénteki edzést követően buszra szállunk és meg sem állunk a Viharsarokig. A Szeged elleni összecsapás szombaton 15 órakor kezdődik.

Az egynappal korábbi utazás a Békéscsabával szemben bejött, hiszen a bajnoki címre pályázó lila-fehérek ellen, hősies küzdelemben pontot raboltunk. Ott, ahol azóta a Mezőkövesd gárdája is vereséget (2-1) szenvedett. Remélhetően idei jó szokásunkat, márminthogy idegenben érintetlen marad a hálónk, továbbra is megőrizzük, s akkor túl nagy tragédia nem történik. Persze nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Tisza-parti alakulat a döcögösebb tavaszi rajt után egyre jobban belelendült, s legutóbb már sima 3-0-ás vereséggel küldte haza a Zalaegerszeg együttesét.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020