Bemutatjuk ellenfelünket: Mezőkövesd Zsóry FC

Szerzo:
Feltoltve: 2014.október 23

A labdarúgó NB II. tizenegyedik fordulójában “hazatér” csapatunk, az október harmadikán lejátszott Zalaegerszeg elleni meccs után ismét Csákváron küzdhet meg a bajnoki pontokért.

Pénteken – 19 óra a kezdési idő – azt a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadjuk, mely tavasszal még két osztállyal feljebb játszott, mint mi. A borsodiak aztán a szezon végeztével búcsút intettek az NB I-nek, csapatunk pedig az NB III-ban bajnoki címet szerezve előre lépett egyet, így azonnal egy csoportban találta magát a két gárda. Az őszi idény végéhez közeledve azonban egyre erőteljesebben érvényesül a papírforma, a kövesdiek harcban állnak a feljutásért, mi viszont azért küzdünk, hogy sikerüljön megvetni lábunkat a másodosztályban.

A nyári kiesést követően alaposan átalakult a Mezőkövesd együttese. Tóth László vezetőedző – az előző idény utolsó három meccsén már ő ült a borsodiak kispadján – igyekezett saját képére formálni a keretet, elsősorban olyan játékosokat igazolt a távozók helyére, akik hosszú távon a klub erősségei lehetnek. A jelek szerint sikerült pótolni az élvonalba szerződőket (Bognár, Hegedűs, Szalai, Horváth L.), legalábbis jól kezdte a bajnokságot a gárda. Szeptember 27-ig őrizte is veretlenségét a kék-sárga legénység, ám az újonc Szeged ellen kiderült, nem verhetetlen az élvonalba pályázó csapat. Bár azóta is hozta többé, kevésbé a meccseket, a Soroksár és a Cegléd ellen is csak nagy nehézségek árán gyűjtötte be a három pontot, legutóbb pedig hazai pályán éppen úgy döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel szemben, mint mi három hete. Ráadásul a szombati meccs hajrájában a játékvezető kiállította a gárda csapatkapitányát, Takács Pétert, aki így nem léphet pályára ellenünk. A vendégeknek a támadójátékban rejlik az erejük, a második legtöbb gólt szerezték a másodosztályban. Az ex-újpesti Balajti Ádám, az egykori NB II-es gólkirály, Máté János, valamint a Puskás Akadémiától kölcsönbe érkezett Baracskai Roland mellett a napokban magyar állampolgárságot kapott, kameruni George Menougong semlegesítése is komoly fejfájást okozhat védőinknek. És akkor még nem beszéltünk arról a Kulcsár Kornélról, akinek tehetsége alapján nem a másodosztályban kellene játszani …

A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapást Berger József vezeti, segítői Mohos Milán és Márton Zsolt lesznek.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020