Vége: Ikarus BSE-Aqvital FC Csákvár 1-5 (0-3)

Szerzo:
Feltoltve: 2014.szeptember 10

Csapatunk annak rendje és módja szerint időben megérkezett a BLASZ I. osztályban szereplő fővárosi együttes elleni Magyar Kupa-összecsapásra. Bognár György vezetőedző a várakozásnak megfelelően több olyan játékost is a kezdőbe nevezett, akik kevesebb lehetőséget kaptak eddig a bajnoki találkozókon. Jó hír, hogy felépült deréksérüléséből házi gólkirályunk, Horváth Roland, így pályára léphet a műfüves pályán megrendezésre kerülő kupameccsen.

Ikarus BSE-Aqvital FC Csákvár 1-5 (0-3)

Mátyásföld, 100 néző, vezette: Dolnegó Bálint (Márton, Mohos)

Ikarus: Skravanek – Devecser, Picikász, Balogh B., Szécsi – Vágó, Zubovics, Zsemle, Horváth K. – Molnár I., Kasinszky. Vezetőedző: Krampek Nándor.

Csákvár: Szabó B.- Wild, Dulló, Sötét, Barcsay – Domonkos, Reydan – Molnár T., Mihály D., Varga Z. – Horváth R. Vezetőedző: Bognár György.

Már több mérkőzést is lejátszottak a második fordulóból: a Honvéd és a Kaposvár nagyon megizzadt a Felsőtárkány, illetve a Velence vendégeként, a Békéscsaba simán megverte a gödörben lévő Siófokot, míg a Szigetszentmiklós nyerni tudott a Szeged vendégeként.

Érdekesebb eredmények: Felsőtárkány-Honvéd 0-1, Velence-Kaposvár 1-2, Szeged-Szigetszentmiklós 1-2, Békéscsaba-Siófok 3-1, Tiszaújváros-Mezőkövesd 0-3.

3. perc: Barcsay jobb oldali szögletét nagy nehezen vágták ki a hazai védők Horváth Roland elől.

8. perc: Barcsay jobb oldali szabadrúgás után meleg pillanatokat éltek át a hazaiak, ám végül sikerült tisztázniuk Dulló elől.

10. perc: Picikász buktatta Mihály Dávidot a tizenegyespontnál, a megítélt büntetőt Varga Zoltán higgadtan helyezte a kapu közepébe, 0-1.

12. perc: Horváth Krisztián szabadrúgását Picikász csúsztatta meg középen, Szabó Balázs azonban biztosan védett.

14. perc: Zsemle 22 méteres lövése centikkel kerülte el a bal felső sarkot.

15. perc: Horváth Roland kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután buktatta Zubovicsot.

18. perc: Wild Tamás húzta vissza Horváth Krisztiánt, neki is villant  a sárga.

24. perc: Ziccer: Varga Zoltán mesterien tekerte Molnár Tibor fejére a labdát, szélsőnk meg is előzte védőjét, ám 5 méterről a jobb sarok mellé bólintott.

27. perc: Wild Tamás gyönyörűen emelt középre a jobb oldali alapvonalról, Horváth Roland pedig senkitől sem zavartatva, 8 méterről a léc alá fejelt, 0-2.

30.  perc: Zsemle Viktor kapott sárga lapot kezezésért.

32. perc: Wild hozta kihagyhatatlan helyzetbe Horváth Rolandot, ám a labda olyan szerencsétlenül pörgött fel csatárunk előtt, hogy nem sikerült a kapuba passzolni a játékszert.

33. perc: Varga Zoltán a balösszekötő helyéről, 10 méterről lőtt, Skravanek bravúrral kitenyerelte, ám mielőtt Horváth Roland az üres kapuba helyezhetett volna, Picikász kivágta előle a labdát.

35. perc: Ismét Varga tornáztatta meg a hazaiak hálóőrét, aki újabb bravúrral mentette meg kapuját a góltótl.

43. perc: Domokos Bálint 25 méterről, jobbal lepókhálózta a bal felső sarkot, 0-3.

45. perc: Sötét sárga lapot érően buktatta Horváth Krisztián.

Kettőt cserélt Bognár György a szünetben: Varga Zoltán és Mihály Dávid jött le, Hajdú Sándor és Molnár Csaba érkezett helyettük.

48. perc: Molnár Tibor a jobb oldali ötös sarkáról a hosszúba bombázott, sajnos mindezt lesről tette.

55. perc: Szépített az Ikarus: Molnár István szabadult ki Dulló Martin szorításából, majd a balösszekötő helyéről, 10 méterről a hosszúba lőtt, 1-3.

58. perc: Wild Tamás sorra cselezte ki a rátámadó hazai védőkét, 10 méteres lövésébe azonban az utolsó pillanatban belevetődött Picikász.

60. perc: Cserélt a hazai együttes: Picikász helyére Steuer érkezett.

62. perc: Miközben Bognár Györgyöt felküldte a játékvezető a lelátóra – az asszisztenssel került szóváltásba -, mindkét csapat cserélt: Horváth Roland helyére Bakos Szabolcs, a hazaiaknál Zubovics helyére Szabó Pál érkezett.

65. perc: Molnár Csaba átadása után Molnár Tibor került helyzetbe, de 8 méteres lövését a rövid saroknál hárította a hazaiak kapusa.

69. perc: Horváth Krisztián helyére Orbán érkezett a hazai csapatnál.

73. perc: Molnár Istvánt az asszisztense jelzésére kiállította a játékvezető.

79. perc: Vágó András 25 méteres szabadrúgását Szabó Balázs bravúrral tolta ki a jobb felső sarok elől.

80. perc: Molnár Csaba szlalomozott át középen a hazai védőfalon, elfektette a kapust is, majd az ötösről az üres kapuba gurított, 4-1.

90. perc: Reydan indításával Molnár Csaba lépett ki és nem hibázta el a ziccert, 1-5.

93. perc: Vége a találkozónak.

Csapatunk különösebb megerőltetés nélkül, magabiztos győzelmet aratott lelkes vendéglátójával szemben és megérdemelten jutott a legjobb 32 közé.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020