Újabb próbajátékosokat tesztelt Bognár György

Szerzo:
Feltoltve: 2014.július 16

Labdarúgó csapatunk szerdán kora este újabb előkészületi mérkőzésen lépett pályára. Ezúttal Szlovákia felé vették az irányt Bognár György fiai, Gután, a helyi negyedosztályú gárda ellen több próbajátékost is tesztelhetett vezetőedzőnk.
FK Kolárovo-Aqvital FC Csákvár 0-4 (0-2)
Csákvár (I. félidő): Szabó B. – Reidan, Hajdú, Kőbányai – Wild, Domonkos, Bakos Sz., Domján – Varga Z. – Mihály, Molnár T.
II. félidő: Gelei V. – Ambrus, Dulló, Fényes Sz. – Wild, Molnár Cs., Imrik, Kőbányai – Varga Z. – Gajdos, Molnár T.
Gólszerzők: Molnár T. (1.), Varga Z. 2 (40., 55.), Molnár Cs. (60.)
Ennél jobb kezdést el sem képzelhet egy új játékos: a Felcsútról érkezett Molnár Tibor első csákvári mérkőzésén, már az első percben a hálóba talált. Csapatunk a kilencven perc során mindvégig irányította a játékot, a négy szerzett gól mellett számtalan helyzetet még el is puskázott. Az Újpestről érkeztett Wild Tamás, a Puskás Akadémián nevelkedő Fényes Szabolcs és az osztrák alacsonyabb osztályból érkezett Kőbányai Levente próbajátékon szerepelt, sorsukról az elkövetkező napokban dönt Bognár György.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020